
…az MMM modell egy komplex stratégia, mely elkötelezett ügyfélbázist épít
MEGSZERZEM
A marketing kampányok esetében kezdtettől az ügyfél-elköteleződés kialakítása a cél. A magas költségen megszerezhető egyszeri vásárlások helyett két pillért különböztetünk meg: Az új vevőszerző kampányok alapját az előre kialakított ügyfél életút program adja; a meglévő ügyfélkör esetében az aktivitás növelés és az újravásárlás elérése.
MEGNYEREM
„A céget hibás szolgáltatásteljesítés miatt elhagyó ügyfelek csupán 53%-a jelezte panaszát a cég felé.” [Hunt,1991] – a megállapítás még ma is igaz. Éppen ezért fontos, hogy a marketing tevékenység mellett kiemelt szerephez jusson a minőségi ügyfélkiszolgálás és az ügyfél-elégedettség növelés. Az ügyfélélmény-központú stratégia alkotás teremti meg a lenyűgőző ügyfélélményt.
MEGTARTOM
A kínálat túltelített és a cégek egymással versenyeznek az új vevők megszerzéséért. Aki belemegy ebbe a játékba, jelentős marketing költség emelkedéssel számolhat, melynek eredménye egyszeri vásárlásokban mutatkozik meg. A versenyelőnyt az elkötelezett ügyfél jelenti, aki a cég „élő, ingyenes reklámtáblájaként” üzemel.
Az ügyfélkapcsolat az első tánccal kezdődik és az ügyfélkiszolgálás minősége dönti el, hogy mi történik a bál után.
Amolyan igazi, régi báltermekben, szép ruhákban eltáncolt bécsi keringő ez. Amikor még kézcsók volt, aztán felkérés, majd megtörtént az első tánc, aztán tovább szövődött a kapcsolat az újdonsült szerelmesek között. A cég és az ügyfél kapcsolata egy érzékeny és finom szál, egy olyan kapcsolat, melyet fel kell építeni, ápolni és gondozni. A kapcsolat kezdetén, a kézcsók fázisában a cég bemutatkozik az ügyfélnek, ha ez jól sikerült, akkor jöhet a felkérés (egy ajánlat). Az ügyfél az ajánlat elfogadásával „táncba” kezd a céggel. Az pedig, hogy egy táncból lesz-e még egy, ami a cég esetében egy újabb vásárlást jelent, nagyban függ attól, hogy mit és hogyan csináltunk a kézcsók, felkérés és a tánc során.
Aki nem hagyható ki…
Ha boldogabbak a munkavállalók:
- 65%-kal csökken a fluktuáció,
- 35%-kal csökken a hiányzások száma,
- 10%-kal nő az ügyfelek elégedettsége,
- 21%-kal emelkedik a produktivitás*
*https://info.stressz-m.hu/wp-content/uploads/2019/03/Jollet_gazdasagi_hatasai_Szabo_Agnes_Corvinus.pdf

szakmai tapasztalat
kezelt panasz
nálam tanult munkatárs
Novák Adrienn vagyok, az MMM modell megálmodója

marketing kivitelezési feladat
marketingre elköltött összeg
konzultáció
Marketing
online marketing stratégiai tervezés és kivitelezés • marketing tervek elkészítése • közösségi média megjelenések és kampányok tervezése és megvalósítása • eredmények mérése, elemzések elkészítése • e-mail marketing megoldások • automatizált marketing folyamatok
Értékesítés támogatás
adatbázis építési és kezelési folyamatok kialakítása, felülvizsgálata • upsell és cross-sell tevékenység megvalósítása • ügyfél-elégedettségi felmérés és elemzés • termékportfólió elemzés • webáruházi értékesítési folyamat átvizsgálása – ügyfél-elégedettséget akadályozó tényezők beazonosítása
Ügyfélkezelés
workshopok: Ügyfélszolgálatosból ügyfélélmény specialista • Hogyan levelezzünk ügyféllel? – coaching: levelezés és panaszkezelési alapok • meglévő ügyfélkezelési folyamatok, kommunikáció és eljárások átvilágítása • kritikus pontok meghatározása • fejlesztési tervek megvalósítása
Ügyfél-elköteleződés
ügyfélélmény-központú stratégia alkotás • ügyfél életút rendszer kidolgozása • hűségprogramok, törzsvásárlói rendszerek kialakítása • gamification alapokra épített ügyfél aktivitás növelés • ajánlói program kialakítása • ügyfélbázis ápolási ötletek kidolgozása • személyre szabott ajánlatok kidolgozása
Munkatársi elégedettség
munkatársi elégedettség felmérés készítése és elemzése • munkatársi életút és karrierprogram kidolgozása • elköteleződést segítő ötletek kidolgozása • teljesítmény növelés: gamification alapokra épített, cégre szabott munkaversenyek teljes körű lebonyolítása • céges rendezvények (csapatépítő, vacsorák, sikerek ünneplése) teljes körű lebonyolítása
Nálatok mivel kezdjük? Foglalj egy konzultációs időpontot most díjmentesen!